Azok a régi szép napok, amikor még húsz forint volt a kenyér, és a drum'n'basshez sem kellett mc, sőt még a break is törtebb volt. Ezeket az időket fogja felidézni december harmincadikán, előszilveszterkor az A38-on a hazai törtek krémjével, a tavalyi nagy sikerű, teltházas buli után idén is a Signal és a Ninjabreakz, ami tökéletes hangolódás a szilveszterre. Persze aki ezeken a zenéken szocializálódott, annak ez lesz a nagy dobás – idén is. Megvannak a jegynyertesek - köztük egy új, mert az egyik eredeti nyertes visszamondta.

Ludmilla Palotaira mosolyog

Az év végi retrospekt mindig elgondolkodtatja az embert, milyen volt az év, miket csinált, és honnan is jön. Egy biztos, a lineup minden tagja ugyanonnan jön. Egyazon stílus inspirálta mindannyiukat, és ez nem más, mint a kilencvenes évek második felében és a kétezres évek első felében tomboló újsulis break. Amikor a Finger Lickin' volt az etalonkiadó, és a Stanton Warriors bontogatta szárnyait, és a Plump DJs is ontotta a jobbnál jobb brékjeit, sőt Meat Katie, Dylan Rhymes, az Elite Force és még a Hybrid is brékeket tolt...

1997-ben Kossuth-díjat követelt a nép dj Palotainak a Szigeten a Tilos Rádió sátra előtt. Nem véletlenül. Ő és Ludmilla a két vezéralakja a még aktív dj-knek, akik először hozták el nekünk az újsulis törteket, és az akkoriban mindig undergroundban maradó dnb-t. Zsoltunk huszonöt éve a pultban, és aki ilyen sokáig képes friss és up-to-date maradni, az már valami.

Ha halljuk valamelyik Futuremusicon vagy a tizenhat éve futó Rewindon mindig bizonyítja, hogy ez az időszak nem múlt el nyomtalanul, abszolút koherens szettjeibe gyakran ágyaz be klasszikusokat is. Ahogy azt a HVG-nek nemrég adott interjúban is elmondta a jubileumi Rewind buliról: „Mindig az adott pillanat, a most, a jelen számít, de azért egy ilyen buliban mindig van visszatekintés.” Most is erre lehet számítani.

Ludmilla is, aki közben felért a break csúcsára (szám szerint tízszer a Beatport break-részlegén), és már három díjat is besöpört idő közben a Breakspollokon. De szintén exkluzív bass-szettet fog majd tolni Prieger Zsolt és Németh Gergely is az Anima Sound Systemből, akik egyébként épp most jelentették meg új lemezüket, a Gravity and Grace-t.

A Dublic ikrek, akik a Futuremusic rezidensei és szervezői is egyben, nem titkoltan Palotai Jövőzenéjén nevelkedtek. Azóta már nagy ikonjaiknak, a Stanton Warriorsnak készítettek podcastot nemrég, és róluk is köztudott, hogy a kilencvenes évek második fele, kétezres évek első fele hozta el a legmeghatározóbb zenéket az életükbe. Nagy éve volt 2014 a Ninjabreakz-dj-knek is, hiszen például Zera nemrég Neót remixelt, Adam Dolph pedig tovább Kraft Twerkölt. A jegy a helyszínen ezeröt, vagy náluk van összesen négy ingyen:

Játék és nyertesek

Milyen szubbasszusnak tituláljuk a Bass Kleph-ét, akinek segítségével a Ninjabreakz második, novemberi Future Sound of Break partyja fő fellépőjének, Nick Thayernek elkezdtek megjelenni a zenéi? (Segítség akkori ajánlónk első harmadában, a helyes válasz: "púzós".)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu-ra vártuk Good tárggyal december 30-án, kedden délután háromig. A helyes megfejtést küldők között két nyertest választottunk, akik másodmagukkal ingyen mehetnek az aznap esti Good Old Days - A38-előszilveszter partyra, a hajóra: az eredeti nyertes Fazekas Melinda helyett Zierer Juditot, illetve Vojtics Alízt. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, egyben tudattuk velük a buliba bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!