Harminchárom éves pályafutására készül pontot tenni február tizenkettedikén a Papp László Budapest Sportarénában a 66 éves Földes László, a népszerű Hobo. A pályafutás legjelentősebb része az 1978-ban hobbi zenekarként induló Hobo Blues Band, amely aztán a hazai rock történet egyik meghatározó bandája lett. A búcsúkoncerten legjelentősebb zenésztársaival, Póka Egonnal, Tátrai Tiborral, Tóth János Rudolffal A koncert előtt művészi búcsúlevelét is megírta a mester. Ezt olvashatjátok alább!
Búcsúlevél
Hát eljöttem utoljára, hogy előadjam számomat.
De üljünk asztalhoz előtte!
Fáradtak és szomorúak vagyunk,
Mégis nyugodtan és mosolyogva beszélgessünk.
Mi történt veled?
Mi történt veletek mostanában?
Tegyük le fegyvereinket!
Védtelenségünk legyen büszkeségünk!
Régi lovagok esküje, hol vagy?
Ez már nem a hősök kora, sem a bolondoké.
Nézzünk egymásra!  Ne hajtsuk le fejünket!
Ilyenek vagyunk.  Látod, nem is olyan szörnyű.
Ars bluesica, 1983
Vége felé közeledik 42 éve kezdődött ámokfutásom. Eljött az ideje rendezni és befejezni a dolgokat.
Írtam dalszövegeket, könyveket, monodrámákat, színdarabot, csináltam lemezeket, előadóesteket, részt vettem filmekben, játszottam zenekarban, színdarabokban, énekeltem mások lemezein, de ami a legfontosabb, ötezer fellépésen  vagyok túl.
Pályám leghíresebb lépése a Hobo Blues Band megalapítása volt 1978-ban. Tervek és célok nélkül, saját örömömre hoztam össze a csapatot. Nem gondoltam hosszú pályafutásra, munka melletti, szombat esti zenekarnak indultunk. Fekete bluest és fehér rock and rollt játszottunk, kiegészítve pár verssel.
A közönség igénye és kihívása megváltoztatta hozzáállásomat, saját dalok sorozatát kezdtük írni, majd lemezeket is csináltunk.
Akkor 33 éves voltam, most, az utolsó koncerten 66 leszek, a zenekar pedig feleennyi. Sok csodálatos és  néhány keserű évet töltöttem el itt, sok-sok zenész társaságában, a közönség érdeklődése és kifogyhatatlan türelme kíséretében.
A zenekar legnagyobb egyéniségeinek évtizedek óta saját útjai vannak, többüknek nagyon sikeres. A régi banda újbóli összehozására tett kísérletek 2009-ben mindannyiunk más elfoglaltságai miatt sikertelenek voltak, nekem pedig ma sincs kedvem a nosztalgiázásra. Ezért úgy döntöttem, hogy ennek a rögös, de gyönyörűséges útnak legyen szép a vége.
A HBB 30. születésnapján, 2008-ban tizenöten léptünk fel, a koncert igyekezett átfogó képet adni a három évtized munkásságáról. Ezt nem akarom megismételni. Most a számomra leginkább meghatározó muzsikusokat kértem fel. Sajnos, Fuchs Laci már nincs köztünk.
Megkerestem Póka Egont, Solti Jancsit, Tátrai Tibit, indoklásommal együtt elmondtam nekik a búcsúkoncert ötletét, amit ők jó szívvel megértettek és elfogadtak. A 66-os és 33-as számok összecsengése pedig kézenfekvővé tette a dátumot.
Vendégként meghívtam Deák Bill Gyulát, akivel a majdnem 6 évet töltöttem a HBB-ben és Madarász Gábor gitárost, akivel az utóbbi időben dolgozom. Így ezen az estén együtt lesz zenészmúltam és jelenem. De jövőm is. (Ha még van.)
Hát mégegyszer és utoljára nekirugaszkodunk, hogy felidézzük legkedvesebb dalaink egy estébe beleférő részét és elbúcsúzzunk egymástól és Önöktől.
Szeretettel vár Mindenkit a Hobo Blues Band és Hobo!
Piliscsaba, 2010.10.09.

A Hobo Blues Band harminchárom éves pályafutásának végére készül pontot tenni a 66 éves Hobo (Földes László) február 12-én, a Papp László Budapest Sportarénában. Az 1978-ban hobbizenekarként induló HBB azóta a hazai rocktörténet egyik meghatározó bandája lett. A búcsúkoncerten Hobo legkedvesebb zenésztársaival, Póka Egonnal, Tátrai Tiborral, Tóth János Rudolffal, Solti Jánossal valamint a vendég Deák Bill Gyulával és Madarász Gáborral lép színpadra, de még a koncert előtt a zenekari búcsúlevelét is megírta a mester. Ezt olvashatjátok alább!

Hobo búcsúzik

Hobo búcsúlevele

Hát eljöttem utoljára, hogy előadjam számomat.
De üljünk asztalhoz előtte!
Fáradtak és szomorúak vagyunk,
Mégis nyugodtan és mosolyogva beszélgessünk. Mi történt veled?