A Bladerunnaz a két-ünnep-közi kiemelt buliidőszakra nem kisebb nevet hoz el nekünk, mint a Bad Companyt (BC), akik ráadásul igazi hamisítatlan régisulis szettel támadják majd le a halászlétől és bejgliktől belassult agysejtjeinket. Szombaton, tehát 27-én a Budapest Jungle sorozat keretében érkeznek az Akváriumba, nagy visszatérőként, mert azért mostanság már kevésbé aktívak.

Ránk is fér a csupaszabb, csörgés-csattogás, mert december közepén a Logistics ugyan markáns szettet kanyarított, a Fred V & Grafix viszont elég populáris edm-re vette a figurát, és bizony mc Texasnak sokat kellett hozzátennie, hogy ne punnyadjanak be az emberek.

A Bad Company alapítótagja, Darren White aka dBridge brit elektronikus producer, akinek karrierje egészen az kilencevenes évekig nyúlik vissza. Eredetileg Jason Maldinivel alkottak közös duót, majd később csatlakozott hozzájuk Daniel Stein (aka dj Fresh) és Michael Wojcicki (Vegas), hogy létrehozzák a Bad Companyt, és egészen 2005-ig ebben a felállásban működtek. 2008-ban dBridge kiadta első szólólemezét, a The Gemini Principle-t, majd megalapította 2011-ben saját zenei kiadóját, az Exit Recordsot, ma pedig még Velvit néven is ismerős lehet.

A BC hangzásvilága a régisulis dolgokat kedvelők számára igazi kuriózumnak számít, hiszen merőben más, mint a manapság egyre nagyobb teret nyerő likvid-drum'n'bass. A likvid, mint tudjuk, könnyedebb, hovatovább populárisabb törtütem, és bár egy jó mc sose rossz ezekben a trackekben, az biztos, hogy nemigen fogunk efféle hangulatfokozó elemekkel találkozni a szombati partyn. A dubstepes behatások szintén felejtősek. De aligha fogjuk ezeket hiányolni - színtiszta dnb várható.

Hat éve a Bad Company UK

A BC annak ellenére, hogy hamisítatlan core-zenét játszik, nem csak underground- körökben népszerű. Olyan címeket tudhatnak magukénak, mint a The Nine, amit a 2008–as Knowledge Magazine olvasói minden idők legjobb drum'n'bass-zenéjének szavaztak meg. Továbbá ők jegyzik még a nem kevésbé ismert The Bridge-et, a Planet Dustot, a 4 Dayst, a Bullet Time-ot, a Dogfightot, vagy az egyik személyes kedvencünket, a Spidert vagy a The Pulse-t.

Na, és mi történt mostanában a tagokkal? Nos, Fresh azóta szintén komoly karriert futott be dj-ként és zenei producerként egyaránt. Időközben népszerűvé tette a dupstepet, és egyébként a BP Shop harmadik születésnapi buliján játszott nálunk december hatodikán. Miután Fresh és dBridge önálló karrierbe kezdtek, Maldini folytatta együttműködését Vegasszal; ekkor adták a Bad Company névhez a UK előtagot is, hogy megkülönböztessék magukat végre az addig azonos nevű klasszikus rockbandától.

Szombaton is már ezzel a névvel az idén tizenöt éves Bladerunnaz szervezésében és a Budapest Jungle széria keretében jönnek az Akvárium Nagyhalljába. Rajtuk kívül fellép együtt Skc és Chris.su, Mastif és Statik, és mindenki oldschool-programmal készül. A buli éjjel háromnegyed tizenkettőkor kezdődik, és reggel hatig tart, a belépő elővételben kétezer-ötszáz forint, a helyszínen háromezer. Van összevont jegy a január másodikai DC Breaks/Audio-bulira, mely előre négyezer-ötszáz, a helyszínen ötezer forint; erre egyébként a Koncertblogon nyereményjáték is indul a két-ünnep-között.

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!