Hat előadást tart a montreali Cirque de Soleil december második hetében a Papp László Budapest Sportarénában. A 2007-ben fölújított Saltimbanco című gigaprodukció az egyik legrégebbi és legismertebb show-ja a társulatnak.

December 8-ától 12-éig, szerdától vasárnapig szinte belakja a kanadai-francia Cirque du Soleil (A nap cirkusza) társulat a Papp László Budapest Sportarénát: ez idő alatt hat előadást tart a kultikus akrobatabrigád. Minden este nyolckor kezdődik a show, de szombat délután négyre is beiktattak egy előadást.

Habár számos alakalommal megfordult már Budapesten a montreali brigád, egyik fő turnéelőadásához, a Saltimbancóhoz a mostani formájában még nem volt szerencsénk. A produkció címe az olasz saltere in banco kifejezésből jön, mely magyarul hozzávetőleg azt jelenti: ugrás a színpadra.
A show nagyvárosi élményeket dolgoz föl, megjelennek egy metropolis jellemző karakterei, nyüzsgése - szinte a szagokat is érezni a színpadi akrobatamutatványok, a látvány és a zene mögül. A néző egy változatosságában reményt keltő, kitalált városba keveredik.

 

Hat előadást tart a montreali Cirque de Soleil a Papp László Sportarénában december második hetében. A 2007-ben fölújított Saltimbanco című giga produkció az egyik legrégebbi és legismertebb show-ja a társulatnak.
December 8-ától 12-éig, szerdától vasárnapig szinte belakja a kanadai-francia Cirque du Soleil (A nap cirkusza) társulat a Papp László Budapest Sportarénát. Ez alatt hat előadásban kápráztat el a kultikus akrobata brigád. Minden este nyolckor kezdődik a show, de szombat délután négyre is beiktattak egy előadást.
Habár számos alakalommal megfordult már Budapesten a montreali brigád egyik fő turné produkciójuka a Saltimbancot a mostani formájában még nem mutatták be hazánkban. A produkció címe az olasz Saltere in Banco kifejezésből jön, amely magyarul hozzávetőleg azt jelenti: ugrás a színpadra.
A show nagyvárosi élményeket dolgoz föl, megjelennek egy metropolis jellemző karakterei, nyüzsgése, szinte annak illatos-bűzös szagát is érezni a színpadi akrobata mutatványok és látvány mögül. Végül a néző egy változatosságában reményt keltő kitalált városba keveredik.
Az 1984-ben Guy Laliberté és Daniel Gauthier által alapított és ma már több, mint háromezer munkatárssal dolgozó Cirque du Soleil egyik legrégebbi produkciója a Saltimbanco. Először 1992 április huszonharmadikán mutatták be Montrealban és azóta kilenc és fél millió ember látta.
Az eredetileg Debra Brown koreográfus által cirkusz sátrakba álmodott produkciót aztán Hélène Lemay frissítette föl és alkalmazta nagy arénák színpadaira. A Papp László Budapest Sportarénában egy hétszáz négyzetméteresnél is nagyobb félköríves színpadot foglalnak el és az Aréna teljes magasságát is bejátsszák az CDS akrobatái. A produkciónak szintén szerves részét képező zenét René Dupéré komponálta.
A jegyárak  9900 - és 22900 forint között szóródnak. A tikettekhez jutni a ticketpro és az eventim hálózatán keresztül lehet.Hat előadást tart a montreali Cirque de Soleil december második hetében a Papp László Budapest Sportarénában. A 2007-ben fölújított Saltimbanco című giga produkció az egyik legrégebbi és legismertebb show-ja a társulatnak.December 8-ától 12-éig, szerdától vasárnapig szinte belakja a kanadai-francia Cirque du Soleil (A nap cirkusza) társulat a Papp László Budapest Sportarénát. Ez alatt hat előadásban kápráztat el a kultikus akrobata brigád. Minden este nyolckor kezdődik a show, de szombat délután négyre is beiktattak egy előadást.Habár számos alakalommal megfordult már Budapesten a montreali brigád egyik fő turné produkciójához a Saltimbancohoz mostani formájában még nem volt szerencsénk. A produkció címe az olasz Saltere in Banco kifejezésből jön, amely magyarul hozzávetőleg annyit jelent: ugrás a színpadra.A show nagyvárosi élményeket dolgoz föl, megjelennek egy metropolis jellemző karakterei, nyüzsgése, némi képzavarral élve, annak illatos-bűzös szagát is érezni a színpadi akrobata mutatványok, a látvány és a zene mögül. Végül a néző egy változatosságában reményt keltő kitalált városba keveredik.

Az 1984-ben, Guy Laliberté és Daniel Gauthier által alapított, ma már több, mint háromezer munkatárssal dolgozó Cirque du Soleil egyik legrégebbi produkciója a Saltimbanco. Először 1992. április 23-án mutatták be Montrealban, azóta kilenc és félmillió ember látta élőben.

Az eredetileg Debra Brown koreográfus és Franco Dragone rendező által cirkuszsátrakba álmodott produkció koreográfiáját Hélène Lemay frissítette föl és alkalmazta nagy arénák színpadára 2007-ben. A Papp László Budapest Sportarénában egy hétszáz négyzetméteresnél is nagyobb, félköríves pódiumot foglalnak el a CDS akrobatái, és az Aréna teljes magasságát is bejátsszák. Az előadás szerves részét képező zenét René Dupéré szerezte.

Jegyekhez jutni a Ticketpro és az Eventim hálózatán keresztül lehet, az árak  9900 és 22 900 forint között szóródnak.