Szombaton a Dürlinbe érkezik a világ drum'n'bassénék két meghatározó alakja, Ed Rush és Optical, hogy szintén alapvető jelentőségű kiadójuk, a Virus tizenötödik születésnapját ünnepeltessék a magyar közönséggel. A két korszakos jelentőségű alakkal komolyabb virusos dobbasszerhorda érkezik, nevezetesen mc Ryme Tyme, dj Optiv és BTK. Jegynyertesek a cikk végén.

Ed Rush és Optical

A Bladerunnaz ismét 19-re húzott lapot - egy igen sűrű időszak áll mögöttünk (pl. legutóbb a Hybrid Minds/Audio/Tantrum Desire-party a Dürlinben), és előttünk is, ámde kétségtelenül ez az Ed Rush/Optical-buli lesz a korona.

Egyik legfontosabb, ősrégi, külön bejáratú partyaxiómánk szerint: "Ed Rushból sosem lehet elég!" Kíváncsian várjuk tehát, hogy október 19-én este a Dürlinben ez az elméletünk vajon megdől-e. Bár nem valószínű, hisz egy elképesztően ütős csapat húzza majd a talpalávalót. A Virus Recordings tizenötödik születésnapja alkalmából hozzánk is ellátogatnak azok a nagy öregek, akik túlzás nélkül a drum'n'bass atyjainak tekintendők.

Ed Rush, vagyis Ben Settle első sikerét még 1993-ban (!) aratta a Bludclot Artattack című számmal, amit olyanok követtek, mint a Guncheck vagy a Killamanjaro. És ekkor még mindig csak 1996-ban járunk!

Aztán két év múlva, 1998-ban jött el a Virus ideje. Ebben is Optical, polgári nevén Matt Quinn volt a tettestársa, ahogyan az alapvetésnek számító Wormhole albumban is, ami megkerülhetetlen mérföldkővé vált. Világszerte számtalan dj és rajongó máig úgy emlékszik rá, mint a legnagyobb inspirációra, a legerősebb lökésre, ami a dnb irányába terelte őket.

Virusos torta

Optical a február elsején nálunk járt Matrix bátyja, a Raging Calm / To Shape the Future kétszámos első albumát még a Metalheadz színeiben, 1997-ben jelentette meg. Egy évvel később már az említett közös kiadóval pörögtek, és munkásságuk teljes mértékig összefonódott. 2000-ben jött ki a Creeps, majd három év múlva a The Original Doctor Shade, no meg természetesen számtalan mix. Olyan páratlan remekművek kerültek ki a kezeik közül, mint a Sick Note, az Alien Girl, a Bacteria vagy a Gas Mask.

És hogy miért is ünnepeljük ezt a kiadót? Az elmúlt másfél évtizedben olyan nevekkel dolgoztak együtt, mint Matrix, Fierce, Ryme Tyme, Optiv & BTK, vagy Audio (ez utóbbi pár hete járt nálunk, Optical személy szerint a legtehetségesebbnek tartja a jelenlegi fölhozatalból). Úttörő munkásságuk a dobbasszus sötétebb oldalára is elkalandozott, szabad utat adtak a techstepnek és a neurofunknak is.

Rajtuk kívül Optiv aka Ed Holmes, a Cause4Concern egyik tagjának szettje. 2002 óta a saját labeljét, a Red Light Recordsot menedzseli, emellett természetesen zenéket is ír, hazabeszélve egy kicsit, például Chris.su-val is. Neki köszönhetjük a Generation Lost-ot is például.

A jubiláló kiadó színeiben tiszteletét teszi még a brazil illetőségű BTK is, aki csupán múlt nyár óta erősíti a csapatot, de máris olyan nevek támogatják, mint például a két dramabás ősatya, Andy C és Friction. Az Addictionnel pedig idén tette le a névjegyét. Az est rigmusaiért a legendás mc Ryme Tyme felel, akit még az mc-ket annyira nem kedvelő partyarcok is kifejezetten csípnek.

Kishazánk képviseletében is lesz mire ropnunk. Mastif (Bladerunnaz), a szerintünk legautentikusabb régisulis dj mellett Jade (Eatbrain), Mindscape (Commercial Suicide) és Zero Method (Red Light) pakolja majd a lemezeket.

Az elővételes jegyeknek és a kombinált bérletnek immáron lőttek. A buli hetében és a helyszínen háromezer-ötszáz lesz a behopp, és nem árt sietni, mert nagyon nagy az érdeklődés. És érdemes sietni a játékkal is az ingyenjegyekért:

Nyertesek

Melyik csapatot képviselte a legutóbbi Bladerunnaz-party a mc-je aka szövegládája? (Segítség korábbi ajánlónkban, a helyes válasz Major League.)

A megfejtéseket péntek este hatig vártuk a jatek@koncertblog.hu címre Virus tárggyal. A helyes megfejtést beküldök közül két nyertes választottunk, akik ingyen mehetnek a szombat esti Virus15: Ed Rush, Optical, Ryme Tyme, Optiv, BTK partyra a Dürlinbe: Nieder Pétert és Nomády Csabát. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, egyben tudattuk velük a partyra bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!