Borfeszt zenével – ez a menü a hétvégén az Erzsébet téren. A Balatoni Borok Fesztiválja kétnapos rendezvényen húsz balatoni kiállító borát lehet kóstolni, a koncertek közül a szombaton 16:00 órakkor kezdődő Swing Manouche Project koncertjét és a 20:00-kor startoló Kerekes Band fellépését is élőben közvetítjük.

 

Bor, sajt, pecsenye, sütemény. Illő az ilyen felhozatalt stílusosan, kétszer főzött talpalávalóval kezdeni. A kóstolópohárból jócskán táncosra hevített hangulathoz már szombat délután kettőkor szól majd a Zsófi horája, a körtáncba Bácsi Gyurka és barátai vonják be a közönséget. Hasonlóan különleges zenével lép fel négykor a Swing Manouche Project, akik Django Reinhardt és Stéphane Grapelli nyomdokain járva, úgynevezett cigány jazz zenét játszanak. Erről a műfajról tudni lehet, hogy addig táncoltat, amíg szem nem marad szárazon, és ha rajtunk múlik, a monitorok előtt sem, mert ez lesz az egyik koncert, amit élőben nézhettek a Koncertblogon. 

 

A szombati felhozatalban szerepel még a Tárkány Művek. A táncolós jazzesből éneklős-táncolósba hajló összejövetelen találhatja magát, aki kicsit becsiccsentett a sok balatonitól. A zenekar a bartóki hagyományoknál is improvizatívabb jazzt játszik Paár Julianna énekéhez, úgy is mondhatnók, szép, népies dalszövegekhez meglepően pengetik a cimbalmot.

 

 

 

Az este utolsó fellépői Kerekesék, akikre kis híján azt lehetne mondani, betyár népzenészek, akik az egyik mázas köcsögben rátaláltak a modern tudatmódosítókra. De legalábbis a rendes népzenétől úgy eltértek - ki tudja, talán egy édes kis beborozás alkalmával - hogy elkezdték keverni a szezont a fazonnal: elektronikusan modern és régiesen játékos zenéjük csak újabb  bizonyíték arra, hogy a hiphop tényleg egy ősmagyar műfaj.

 

A munka ünnepét csak szombaton, a Balatoni Borok Fesztiválját még vasárnap is lehet ünnepelni. Bár az átlagos hétfői munkanapra tekintettel a zenés mulatságok egy órával korábban kezdődnek, azért ez ne akadályozzon meg senkit abban, hogy magához vegyen egy kis bort, egy kis sajtot, és aztán vigye a lányokat a táncba.

 

A délutánt a Gyárfás Trió és Fábián Juli nyitja. A pörgő jazz és a búgó hangú lány után újra a Swing Manouche Project táncoltatja meg a közönséget. A tempóból nem enged a Fabula Rasa sem, a Fringe Fesztivál szakmai különdíjasai adják elő Csindrattájukat, az általuk kortárs folkként definiált hangzás első albumát.

 

Egyre népszerűbb a Napra együttes, amelynél Bartókra és Django Reinhardtra már kevésbé lehet hivatkozni. A progresszív rockot vegyítik a népzenével, és ebből általában egy olyan súlyos  keverék jön ki, amelyet bizony úgy kell ízlelgetni, mint a jó bort. Szagolgatni, kóstolgatni, ahogy Krámli Kinga énekel az icipici házról, aztán ki tudja, Both Miklós révén a  végén még az is lehet, hogy Radnóti szavait is fogjuk hallani.

 

Balatoni Borok Fesztiválja az Erzsébet téren, koncertek:

 

Május 1. (szombat)

14.00 Bácsi Gyurka és barátai

16.00 Swing Manouche Project

18.00 Tárkány Művek

20.00 Kerekes Band

 

Május 2. (vasárnap)

13.00 Gyárfás Kvartett

15.00 Swing Manouche Project

17.00 Fabula Rasa

19.00 Napra