Töretlen siker Budapesti Fesztiválzenekar éjszakai komolyzenei koncertsorozata, a Midnight Music, a Millenárison, melynek most, a már szokásosnak mondható - összesen immár tizenkettedik - január végi alkalmán egyetlen zeneszerző egyetlen darabja, Felix Mendelssohn Szentivánéji álom című műve a program. Megvannak a jegynyertesek.

Az 1809-ben, Hamburgban született Felix Mendelssohn-Bartholdy bár talán nem nevezhető a szó-szoros-értelmében csodagyereknek, de viszonylag fiatal korára kiforrott zenei egyénisége, zeneszerzői stílusa alakult ki. Gazdag családban, a Mendelsshon bankház akolmelegében nőtt föl, ahol a felvilágosult humanizmus természetes közeget adott tehetsége kibontakozásához.

Gyerekként szeretett bele a barokk zenébe, és a kedvező körülmények között igen hamar nagyon figyelemreméltó művekkel jelentkezett, otthonosan mozogva minden műfajban és formában. Az elengedhetetlen technikai és mesterségbeli tudást, már tizenöt évesen elsajátította.

Talán éppen ez - hogy voltaképp már gyermekként kész zeneszerzővé vált - okozta, hogy legsajátabb intonációja az "éjszakai tündér- és mesehangok" lettek, ahonnan már csak egy apró lépés volt a német zenei romantika csúcsa. Innentől gyorsan kibomlottak stílusának további romantikus vonásai, a barokk hagyományok, az oratórium mint műfaj, az orgona, a fúgaszerkezet, az utazásokból fakadó tájköltészet, a népek táncai és zenéi, valamint az újfajta, intim, naplószerű zongorahang (Lieder ohne Worte).

Művészetének tisztasága, a hangok és arányok leszűrtsége, a szenvedélyek szabályozott áradása, a mindenben tettenérhető mértéktartás igazi kuriózummá teszik Mendelssohnt a tizenkilencedik századi romantika túláradásában. Neve rövid élete (még harminckilenc éves sem volt, mikor Lipcsében szülei és Fanny nővére halála miatt kialakult súlyos depressziója következtében többszörös agyvérzés után meghalt) után hamar feledésbe merült, részben az egyre erősödő németországi antiszemitizmus, részben pedig azon vélekedés miatt, hogy zenéje szép és kidolgozott és elegáns, de nem túl izgalmas. Csak halálának százötvenedik évfordulója, 1959-ben kezdte meghozni az igazi, bár posztumusz elismerést.

A szombat késő este vagy kora éjjel fél Midnight Musicon Fischer Iván a Szentivánéji álom darabját adja elő zenekarával, melynél keresve se lehetne jellemzőbbet találni művészetében. A műben a számos slágerszámba menő dallam pont a szombat éjszaka klasszikus zenére vetemedő babzsákos-biciklis (a közönség egy része babzsákon foglalhat helyet, a biciklivel érkezők pedig harmincszázalékos kedvezményt kapnak a belépő árából) fiatalság megnyerésére valók. Persze az ezerötszáz forintos belépő amúgy sem komoly összeg egy efféle eseményért, de ha velünk játszol, lehet, ezt sem kell kifizetni.

Nyertesek

Milyen nemzetiségű herceg törvénytelen fiaként született Borogyin, a tavaly január végi Midnight Music egyik zeneszerzője? (Segítség akkori ajánlónkban, a helyes válasz: grúz.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu-ra várjuk január 30-án, pénteken délután háromig Midnight3 tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk, akik ingyen mehetnek a szombat esti Midnight Music - Szentivánéji álom koncertre, a Millenáris-Teátrumba: Móricz Ádámot és Páli Mirellát. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük. Őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a koncertre bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon!