Tegnap este, ma hajnalban a Gödörből közvetítettük a hazai elektronikus zenei térben őskövületnek számító Colorstar koncertjét és a Carbonfools harmadik, Carbonsoul című albumának bemutatóját, sőt rögzítettük is mind a két előadást. A nevében a nyolcvanas évekbeli, robbanós Videoton tévétípust idéző zenekar már tegnap késő este rákezdett, de felvételünkből hamar kiderül, hogy a közönség bemelegítésével nem kellett bíbelődniük.

Valamivel éjfél után kezdett rá aztán a Carbonfools friss-ropogós új lemezének dalaira. A koncert képeit nézve nem tűnik úgy, mintha csalódást okoztak volna a hétfői nap ellenére szép tömegben összegyűlt fanjeiknek. A jó hangulatú koncerten csak az okozott némi fennakadást, hogy menet közben kiömlött Fehér Balázs énekes duplavodka-szódája. Vizecskét, vízzel - úgy is van!

 

A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)