A Be Massive szervezőcsapata a nyáridőben végrehajtott, és teljesen megengedhető dőzsölés és fesztiválozás után az ősz előretörésével újra a hazai díszletek közül jelentkezik klubestjével. A fellegekbe csábítás októberi etapján az Astronaut Musickal karöltve a Prime FM támogatásával a német minimáltechno-főnököt, Oliver Huntemann-t invitálják a ledfalak boltozata alá, a Corvin-tetőre. Megvannak a párosjegynyertesek.

Az oldenburgi születésű fenomén egyike azon hiperaktív kortárs zenei komponistáknak, akiknek az elmúlt években a minimál/technó műfajának új térhódítását köszönhetjük. Zenei munkássága és öntörvényű zsenialitása életútjába kódolt már a kezdetektől. Saját bevallása szerint is folyamatosan az útkeresés jegyében teltnek mindannapjai, így az önnön magát nehezen megtaláló, számos álnéven és formációban dolgozó Oliver mozgása korántsem mondható egyenes vonalúnak, egyenletesről meg ne is beszéljünk.

A breakdance térhódításával táncolni tanul, majd a német haditengerészetet "csónakjain" elektromérnökösködik. Egy újabb kanyar után már szabadúszó újságíróként éli mindennapjait, s mikor a kultúrforradalmat okozó house és acid elsöpri Németországot, az életérzés őt is magával rántja. Acid- és rave-buliszervezésbe fog önmaga és barátai szórakoztatására, melynek folyományaként gyermekkori barátjával közösen gründolnak is egy zenei projektet, Humate néven.

Ennek keretében jelennek meg első zenei ötletei, de hiába a tartós barátság, az ezredforduló már a kiteljesedő trance-kultúrában éri (Kaycee). Ám még itt sem találja igazán önmagát, s a szcéna kiüresedése elől továbbállva, némi alkotói válsághullám temeti maga alá. Felhagy a producerkedésel, és jobb híján dj-zéssel feledteti a szerzői inspirációk hiányát.

Az éjszakai pörgetések és pörgések egyáltalán nem hiábavalók, ugyanis barátságot köt Oliver Bodzinnal, ami sorsfordító számára. Oliverrel szövött barátságán keresztül ismerkedik meg - egy kazettán - Stephan Bodzinnal, s az így induló zenei együtműködés főnixmadárként éleszti újjá. Rátalál igazi önmagára és zenei filozófiájára: a kőkeményen logikus, mérnöki precizitással párosuló, szigorú, sötét hangzásvilágra, melyeket telt, mély basszusokra épülő hipnotikus groove-okkal fűszerez, és már-már légiesen magabiztos könnyedséggel párosít.

És innen nincs megállás. Termékeny időszaka köszönt be, és ennek mi csak örülhetünk. A még csak négy önálló albumnál (Too Many Presents for One Girl, FiberH-3Paranoia) járó ösztönös zseni keze alól felsorolhatatlan hány minőségi mix (LichtBlitz, Hope) és remix (Underworld, Chemical BrothersDepeche Mode, Bodzin, DuqueKollektive Turmstrasse, Extrawelt, Sian) hagyja el a stúdióját (Ideal Audio).

Később is ez a minőségi alkotás utáni vágy és elhivatottság hozza össze Dubfire-rel is, akivel 2008-tól alkotnak közösen nem dolgozó (!), mégis elképesztően sikeres pitbull-szerzőpárost. A technóhoz kapcsolódó elképzeléseikben a közös munkáikat hosszan elnyújtott szöszmötölős időszakok vagy hirtelen fellángoló gyors reakciók jellemzik.

Az Element Series kódnevű sorozatban a négy fő elem zenei feldolgozásában bámulatosan gyönyörűen mutatkoznak meg előremutató zenei elképzeléseik. A néhol kissé fenyegető, sötét, radioaktív, dermesztő nyugtalanságot teremtő légkört (Fuego), a már-már ambientbe hajló füstös meleg és nyugalmasabb részek követik (Terra), melyeket tavaly a lebegős levegős Aire követett, hogy a hullámzó életérzést egy extatikus "csobbanással" zárják le idén az Aguában.

Az est folyamán sokan előre belepörgetik magukat, mi is várható majd a lépcsőn, liften érkezve a tánctéren. Elméleteket, koncepciókat gyártanak, álmokat szőnek, felsorolják az összes mixet, remixet, fellépést, videót - ezeket most töröljük, shift-delete. A lineup összetétele ugyanis tökéletes biztosíték, hogy fogalmunk ne legyen a következő pillanatról, mivel az este folyamán ösztönös zsenik pakolják a lemezeket, így elképzelhetetlen belelátnunk, milyen mocskos gondolatokat is forgatnak majd a fejükben.

A hangulat megteremtéséért a pultba elsőnek beálló Obrotka aka Goodspeed lesz a felelős. Őt követi majd a Mester, Herr Oliver kétórás szettje, majd az est házigazdája, Metha (Be Massive), hogy kedvenc pultja mögül és kedvenc közönsége előtt folytassa a már megkezdett dögös, sötét, energikus orgiát, ott, úgy, és ahogy a Mester abba hagyta. A grandiózus est zárórájának súlyoskönnyedségéért és a töredezős hajnal hangjainak előcsalogatásért pedig Lucky 23 (Be Massive) lesz majd a felelős - nagyon reméljük, hogy ez a remix is bekerül majd a repertoárjába. 

S hogy mindez ne legyen elég, még több lehetőséggel számolhatunk.  Azt tudjuk, hogy oda kell tennünk magunkat a bárpultnál egy tekiláért, és az is adott lesz, hogy fönn a tetőn dezodorálhatjuk majd magunkat a szélben. De az nagyon nem volt eddig jellemző, hogy a kíváncsiak betérhetnek a némileg elfeledett kisterembe is. Oda, ahol végre nem az éjsötét némaság és közöny köszön vissza, hanem Lenny & Benny (Astronaut Music), Ra Mone (Clikaholics), Alexander Friday (Astronaut Music) elképzelései, remek hangerővel.

A jegy elővételben kétezer-ötszáz, helyszínen háromezer forint. De te ingyen jöhetsz velünk, ha válaszolsz a következő kérdésünkre. Tehát a játék, most sem csak játék:

Nyertek

Mi Stephan Bodzin hobbija? (Segítség a B My Lake-en vele készített interjúnkban, a helyes válasz: ejtőernyősugrás.)

A megfejtéseket a koncertblog1@gmail.com címre vártuk Huntemann tárggyal október 3-án, pénteken délelőtt tízig. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk akik másodmagukkal ingyen mehetnek az aznap esti Atronaut Music & Be Massive: Oliver Huntemann partyra, a Corvin-tetőre: Fodor Krisztinát és Patonay Attilát. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük. Őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a partyra bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!