A goa-psy szubkultúra világszerte ismert fesztiválját Tolna megyei Ozorán rendezik évről-évre augusztusban. E pillanatban viszont nem tudni mi lesz a fesztivállal 2012-ben a terület tulajdonosa és a szervezők között fölmerült anyagi természetű vita miatt. A fesztivál eddigi szervezői Save Ozora című facebook üzenetükben jelezték, hogy nem bírnak tovább együttműködni „Dániel  farmerral”. Hivatkoznak a közleményben persze a goa-psy szcéna mögött húzódó poszt-hippi filozófiára és spiritre, világbékére meg szeretetre.

Ozora: Itt a spirit, hol a spirit?

Az Ozora név 1999 óta kultikus a goa-psy szcéna nemzetközi köreiben, akkor a teljes napfogyatkozás alkalmával rendeztek ott olyan bulit, melyet máig is emlegetnek a résztvevők. Ráadásul majd 30 ezer zömében külföldi látogatót vonzott az akkori party.

Öt évvel később újra fölfedezték a helyszínt, ezúttal már egy több napos fesztiválnak, ekkor már Buborék Balázs és csapata, az Ozora Team szervezte a hepajt. „Dániel gazda” farmján, aki értesüléseink szerint fix fizetést osztott a szervezőknek. A Fesztivál idénre 40 ezer nézőt vonzott, és ahogy hallani a szervezők már százalékot szerettek volna, nem pedig fix fizut.

Erre lépte azt a fesztivál területének tulajdonosa, amit az Ozora Team kommunikált drámai hangú Save Ozora című facebook üzenetében. „Dániel” megköszönte a szervezőknek az eddigi munkát és gondolta úgy, hogy akkor megszervezi a fesztivált másokkal. Így aztán az Ozora Team tagjai: a főszervező Bubble (Buborék) Balázs,  Oleg, Edit, Amin, Alpha, Peter Didjital, az Extradimensional Space Agency , a Martin Audio, a Pumpui Crew, Viki és Csaba bejelentették, hogy kiszállnak az ozorai szervezésből.

Addig rendben is volna a dolog, ha a szervezők úgy érzik, hogy hét év áldozatos melója után többet is érdemelnének a kasszából és csúnyán lenyúlják őket, valamint öregek már madárnak. Viszont az sem szokatlan e világban, ha egy ilyen követelésre a tulaj azt mondja, jól van srácok, ha nem megy ennyiért, megcsinálom másokkal. Erre logikus válaszlépés, ha az Ozora Team kapcsolataira támaszkodva szervez egy bulit máshol. Meglátjuk. ki jár jobban. Viszont elég álságos egy üzleti vitában a goa-psy-t tápláló poszt-hippi toposzokkal érvelni. Persze a közönség csalogatásra éppen alkalmas az efféle demagógia.

Úgy tűnik, hogy az Ozora Team hosszú kampányba kezd azért, hogy a több tízezres fesztivál közönségét egy másik magyarországi helyszínre csábítsa, egy szintén színvonalas rendezvényre. Most azt látjuk valószínűnek, hogy jövőre lesz Ozorán is feszti, meg egy ellenfeszt is az Ozora Team szervezésében.

 

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!


Nézd meg az iTime.hu-t több koncertért, eseményért, buliért!

A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)