Nagy bejelentésre hívta össze az egykori TNT popduó, azaz Dobrády Ákos és Inti a sajtó munkatársait a Mammut bevásárlóközpontban található Jam Pubba. Bejelentették, hogy a páros - természetesen profi zenészekkel kiegészülve - óriási koncertet ad május 21-én a Papp László Budapest Sportarénában, a Showtime Budapest rendezésében. A jegyek hamarosan kaphatóak lesznek.

Kameráinkat is elvittük a sajtótájékoztatóra, hogy élőben közvetítsük, majd rögzítsük a nagy bejelentést. Ha már ott voltunk, készítettünk egy jó hangulatú élő interjút a TNT-s srácokkal, és a sajtótájékoztatón meglepetésszerűen föltűnő megasztáros Giorgóval.

A bejelentés

 

TNT-interjúnk

Nem elégedtünk tehát meg a tájékoztatón elhangzott információkkal, kérdeztünk egy párat Ákostól és Intitől. Az interjú elején azt hittük, a technika ördöge babrál velünk,  az elhangzott indulatszavakért elnézést, bár ha Nagy Feró is káromkodhat élő adásban...

 

Interjúnk Giorgóval

Aztán kiszúrtuk Inti régi barátját, a megasztáros Giorgót is a tömegben, és akkor már őt is a Koncertblog kamerái elé invitáltuk: