Most húsz éve, hogy megalakult a Warpigs, a kilencvenes évek rocksztárcsapata, mely sajnos a kétezres évek elején kimúlt, de azóta pár koncertre időről időre összeállnak. Szombaton a Zöld Pardonban játszanak, melyre természetesen belépőjátékot szerveztünk - nyertesek a cikk végén.

A kilencvenes években borzasztó népszerű Warpigs az énekes Eszenyi Péter (aki egyébként a Koncertblog indulásakor a rockzenei bloggerünk is volt) 1999-es kiválása után még próbálkozott két másik énekessel, de viszonylag sikertelenül, utána hamar kimúltak. Nagynéha összeállnak egy-egy koncertre, mint például most a Zöld Pardonban.

“Cartier az óra / Yves-Saint Laurent ing / Kétárbócos jachtom / Az öböl kék vizén ring / Monte Carlo mellett / A múlt szivarfüstbe vész / Mikor 180-nal hajnalban / Hazafelé mész” - ezek a sorok máig a hazai pop-rockszövegírás egyik csúcsát jelentik. A Warpigs Monte Carlo című dalának sokat idézett részlete ez. De a Szandál, a Let Me Be vagy épp az Analóg mind-mind felejthetetlen sláger.

A Warpigs 1993-as megalakulása után pár évvel már az ország legnépszerűbb bandája volt, és szinte minden világsztárral játszottak egy színpadon, aki akkortájt megfordult nálunk: Bon Jovival, a Kiss-szel, a Biohazarddal...

Két albummal jelentkeztek, a Szandál klipjét pedig a most a Metallicával forgató Antal Nimród készítette - neki ez a videoklipje adta az ötletet ahhoz a filmhez, a Kontrollhoz, mellyel berobbant köztudatba.

– Szeretnénk a koncerten megidézni a kilencvenes évek végének hangulatát, hiszen az az időszak egyfajta aranykor volt a rajongóink és a zenekar életében is – fogalmazott Petas, aki jelenleg – ahogy testvére, Gábor, a zenekar dobosa is – Londonban él. – Lesz sok vendégünk, többek között a korszak más jeles zenekaraiból: a Rémemberből és a Publo Hunnyból, valamint a zseniális Chip énekese, Balázs Bence is színpadra áll velünk ismét. Több lekötött bulink nincs, idén már biztosan nem koncertezünk többet, tehát aki látni szeretne minket, az szeptember 14-én teheti meg – mondja Petas.

A szombati koncertre a kapunyitás a Zöld Pardonban este hétkor lesz, a belépő hatszáz forint, de még ezt sem muszáj kifizetned, ha velünk játszol. A koncerten ott lesz Szelepcsényi Ferenc koncertfotósunk, akinek fotóival képriporttal jelentkezünk.

Jegyet nyertek

Hol adott koncertet legutóbb a Warpigs? (Segítség korábbi ajánlónkban volt, a helyes válasz a Szeparé.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu címre vártuk szombaton délután háromig. A helyes megfejtést beküldők közül négy nyertest választottun ki, akik ingyen mehetnek az esti Warpigs-koncertre, a Zöld Pardonba: Bóné Györgyit, Konkoli Krisztinát, Molnár Edinát és Szántó Zoltánt. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a koncertre bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!